A magyar néphagyományban a Márton nap a libasütésnél többről
szól. Dologtiltó nap az asszonyoknak a mosásra és a ruhaszárításra.
Ilyenkor a leányok fatálban trágyát vittek a kiskertbe, ott azt kiborították, a kupacra ráálltak és a négy égtáj felé fordulva hívták leendő kérőiket. Ez nem csak a személyes életre szóló varázslás volt, hogy a következő évbe kérők sokaságából választhassanak. A kiskert Márton napi jelképes trágyázása a jövő évi bő termést volt hivatva előidézni.
A hagyományos Márton napi menüsor rétessel zárult, mára sajnos ez elfelejtődött, pedig leányaink egyik legfontosabb foglalatossága volt ezen a napon a rétestészta nyújtása. A rétes tésztáját szakadás mentes vékony hártyává kell nyújtani, amekkorára csak lehet, a „végtelenségig”. A hártya sok mindent szimbolizált, elsődleges jelentése leányok esetén nem kérdéses, de jelképezte Márton híres köpenyét, melyet a koldus képében megjelenő Megváltóra terített. Ez esetben úgy tartották, hogy a minél nagyobbra nyújtott tészta, vagyis köpeny alá, több és több elesett ember fér. De jelképesen rétesként nyújtották Szent Márton köpönyegét azért is, hogy hóköpennyel terítse be a határt, hogy az őszi vetés, a „mezők Jézusa” ne fagyjon el, és bő termés fakadjon a következő évben
Szűz Mária országának férfi védelmezője Szent Márton, ezért István király hadai élén haladó zászlókra Márton képét himeztette.