kerttörténet
A 18-19. századot meghódító angol kert a kor uralkodó „felvilágosult” jelszavához a „vissza természethez!” igazodva kiiktatta a kertből a virágágyásokat. Egy angolparkban járva úgy érezzük az erdőszélén bolyongunk. A hagyományos angolpark a pázsit, a cserjék és a hatalmás fák tájképfestők által megálmodott művészi kompozíciójából építkezett. A növények társítása elsősorban esztétikai és a praktikus és gyakorlatias gondolkodás terjedésével, ökológiai szempontok figyelembevételével történt. A növény, mint az ember lelki társa, a virágok, mint szellemi, lelki tartalmak jelképe és évezredek kultúrköreit összekötő szimbólum az angolpark alkotói, megrendelői és használói számára nem voltak érdekesek.
Érdekes és elgondolkodtató, hogy a kor gyermeke Carl von Linné (1707-1778), svéd botanikus munkássága is erre az időszakra esik, ki a modern botanika alapjait tette le a növényi taxonok és azok kettős nevezéktanának kidolgozásával. Nevéhez fűződik a rendszerezés alapelveinek és a rendszerezési kategóriáknak (taxonok) kidolgozása és láss csodát! ma is használatos rendszerezésének alapja a virág, a növényeket a virágzatuk bibéjének és porzóinak jellege, állása és szerveződése szerint osztályozta.
E száz éves időszak alatt a virágok a kisebb vidéki kertekben találtak gondos ápolókra. A hatalmas parkokból, mint például a híres kismartoni angolkertből is eltűnt a virágpompa, az épített üvegházakban díszlettek a legegzotikusabb cserepes virágok, Kismartonban több mint 7000.
Az angolkertek építésének idején érkezett be Európába a felfedezések nyomán a legtöbb különleges, eddig ismeretlen egzotikus növény, varázsuk alól még a „tájképi kert hívők” sem tudták teljes egészéből kivonni magukat. Így a kertépítés főáramában, uralkodó kertstílusában is elérkezett az az idő mikor újra vissza kellett adni a virágoknak az őket megillető előjogokat.
A virágok újra megbontották a pázsit egyhangú zöldjét. Az épületek frontja előtt és a kerti kijáratok, teraszok közelében nem lehetett sokáig fenntartani a pázsit zöldjét, különösen abban az időben amikor még eleven emlékként élt az emberekben a barokk parterek színvilága. Újonnan fogalmazva, de újra hangsúlyt adó, központi helyére került a virágágy, most már nem négyzetes ágyásokban (parterekben) jelent meg, a pleasure ground szőnyegszerűen terült el az épület előterében. A szőnyegágy azóta elmaradhatatlan része a reprezentatív tereknek és a közparkoknak, bár a modern kertépítészet hol újra fogalmazza, hol újra harcot indít ellene.
De erről majd más alkalommal beszéljünk…
