Úgy alakult, hogy szeptember első hetében én is Sopronba indultam, hogy pár napot abban a városban töltsek, ahol születtem és ahol gimnáziumba jártam. Sok személyes élmény köt ide, szeretem ezt a várost. Hihetetlenül élveztem most is az ott töltött pár nap minden pillanatát. Különösen az újonnan megnyitott, kiépített Várfalsétány okozott nagy örömet. Évtizedekkel ezelőtt ebből a területből alig látszott valami. Sokszor csak sejtettük, hogy a növényzet alatt valahol mélyen érték lapul, és a házak udvarát lezáró kőfalak is rejtenek valamit.
A kiépült Várfalsétány a várfal tövében fut. Egyes részeit a hetvenes években alakították ki, de ezeket egymástól akkor még zárt udvarok, falak választották el.
A sétány legújabb szakaszát idén adták át. Ezzel az új résszel együtt közel 600 méter hosszan sétálhatunk a középkori városfalak mellett. A sétaút a zeg-zugos, keskeny, kiszélesedő, majd újra összeszűkülő részeivel, épületek között átjáró lépcsőivel segít a múltidézésben. Valóban belülről láthatjuk a város egykori védelmi rendszerét.
A település első falai még a római kor előtt készültek. Anyagát a későbbi építkezéseknél felhasználták, ezért alig van nyoma. A római korban, a IV. században kváderekből építették fel azt a 3 méter vastag falat, melyet a máig meglevő első védőfalnak tekintenek. Az írások szerint 34-36 darab bástyával erősítették meg azt.
Ehhez hozzáépülve a XI. században készült el a következő fal, az úgynevezett vörössánc. Tetején a XIII. században emelték a középkori belső városfalat harmadik védelmi vonalként. Ezt a hármas falgyűrűt csak a XVIII. század utolsó évtizedeiben bontották meg először.
Ekkor kezdődött meg a várárok beépítése is. Ezzel a várfalakat a lakó-, és középületek fokozatosan eltakarták, mert a házakat ráépítették a falakra. Csak a második világháborús bombázások után kerültek elő, illetve váltak újra láthatóvá az addig rejtett falmaradványok. A feltárások is ezt követően kezdődtek meg, és tartanak a mai napig.
Sopron belvárosát valaha övező hármas falgyűrűből a külső öv mára csak néhány szakaszon maradt fenn. A középső fal a patkó alakú bástyákkal jobb állapotú.
A Szent György utca járószintje közel 3 méterrel magasabban van, mint itt a Várfalsétány. A fal alapja a XI. században épített vörössánc. Kazettás szerkezetét fagerendákból alakították ki, hézagait földdel és építési törmelékkel töltötték fel. Ez a betöltött anyag égett át magas hőmérsékleten, ezért a hézagokba töltött anyag vörössé vált. Ez lett az alapja a későbbi középkori várfalnak. A képen a Szent György templom tornya látható, maga az utca az épület túloldalán.
A XVII. században épült Nagyrondella a lőrésekkel.
Egy a hangulatos kávéházak közül, melynek terasza a Várfalsétányra nyílik.
Ennyi volt a történelem, és most nézzük meg kertész szemmel a sétányt. Milyen növényeket láthat itt, aki erre sétál?
Kőfali pintyő (Cymbalaria muralis) az évszázados falak repedéseiben. Ezt a kedves kúszónövényt szinte minden ódon várfalon láttam már. Nagyon gyorsan növekszik. Volt idő, amikor egy cserépből a teraszom repedéseibe jutva kezdett új életet.
A várfalakon vadszőlő (Parthenocyssus tricuspidata ’Weitchii’), borostyán (Hedera helix) és erdei iszalag (Clmeatis vitalba) kúszik.
Nyárfák, juharok, kőrisek az elmúlt évtizedek spontán fásodásának emlékei.
A római kori város maradványai a Városház utcai romkertben. A városfal, egy római út és a lakóépületek falai is látszanak.
Borostyán (Hedera helix), oroszlánszáj-tátika (Antirrhinum), vénuszhaj páfrány (Adiantum capillus-veneris) él a romkert falain.
Oszlopos gyertyán (Carpinus betulus ’Fastigiata’) szerintem jó választás volt a Várfalsétány fásításánál. Felfelé törő ágrendszere a magasba vezeti a szemet.
A Tűztorony fotója nélkül nem érhet véget az írás. Íme, ahogy a Várfalsétányból látszik nappal...
.....és éjjel.