k a l a n d o z ó
Az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselőjének múzeuma párizsi lakóházában található . A városi palotára, Rodin titkára a költő Rilke talált rá. Az utcáról a belépés drámai: az előkertben nyírott tiszafák felett lebeg a „Gondolkodó” és a rózsaágyásokon túl farkasszemet néz vele a soha el nem készült ”Pokolkapuja”. A palota, hol élete utolsó, talán legnyugodtabb évtizedét élte a művész, ma a viharos érzelmek kiállítótere.
Az épületet körül ölelő kert Rodin művészetének időbeni változásáról mesél. „A francia szobrász kezdetben a középkori művészet hagyományainak szellemében alkotta műveit. Később szobrain a festőiség lett az uralkodó elem, amelyet az egyenetlen mintázás révén keletkező fény-árnyék hatással ért el. Életművében egyesült a realizmus és a romantika, de túllépett mindkettőn.”
Első benyomást a belsőkertről az ablakokból kitekintve szerezhetünk. Madártávlatból nézve a merev útvezetés, az épület tengelyét záró vízmedence szabályos köralakja és a térhatárokat adó, szögletesre nyírt lombkorona a középkori szobrászat pontosan szerkesztet metódusával rokon. Kertépítészeti hagyományokat tekintve a franciakert sajátosságait fedezzük fel első látásra.
A kertben sétálva azonban a nyírt lombkorona a horizont fölé emelkedik és csupán, mint az intimitás határa jelentkezik. A keskeny kavicsos útról fénnyel és árnyékkal játszó festői növényágyások fűződnek le, mesterséges vízmedencéket és az őket összekötő vízereket kerülgetve. A főtengelyt keretező nyírt lombkorona nem a mögötte rakoncátlankodó természetet takarja, mint a barokk kertben, hanem hátteret ad a szabadon burjánzó életnek, és a kertbe telepített szobroknak.
A kint és a bent megfordul. A művészettörténetben ez többször előfordult. Így költöztek az antik templomokat ölelő oszloprendek az épületek homlokzatáról a templomhajóba a romantika és a gótika idején.
A kert önmagában is érdekes tanulmány, de mint élő kiállítótér harmóniát teremt szobor és nézője között. A palota termeinek fény-árny viszonyrendszerébe feszülő szobrok szédülésig feszítik saját érzelmi életünket, a kötöttségektől mindenáron való szabadulni vágyás, a szerelemben való teljes feloldódás, a megértés, a harag várt vagy váratlan megnyilvánulásai újra és újra megkérdőjelezik az adott pillanatban saját érzéseinket.
A kertben, a növények árnyékában a felkavart érzelmek hozzánk szelídülnek, feloldódnak bennünk, megélt CSÓKjaink emlékké válnak újra.
Müller Krisztina
