A kert tervei talán 9 éve készülhettek. Tanítványaim is részt vettek a munkában. Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnt eleget tenni az építtető kérésének. Budakeszi hegyvidékén, erős déli lejtőn a telek északi csücskében, elhanyagolható méretű hátsókerttel, de nagyon tágas előkerttel nézte az utcát és a szemközti dombokat az új ház. Az épület telepítésénél a lakószintből látható panoráma volt a döntő szempont. Fekvéséből fakadóan az épület és a kert teljesen belátható volt, a tulajdonosok még is el akartak rejtőzködni az utca kíváncsi tekintete elöl.
Címkék: kertet tervezünk aranyfa kertjei
1 komment
Peru és Bolívia nemzeti virága, a qantu, vagy cantuta (Cantua buxifolia) az Andok emberei számára már az Inkák előtti időkben is fontos volt. A Napisten szent növényeként tisztelték, virágjának mintájával gyakran díszítették edényeiket, textiljeiket és szertartási vázáikat is.
Érdekes módon e növényt Pachamama, a Föld Istennőjének a növényeként is számon tartották, így a termékenység szimbóluma lett.
Címkék: legendás növények díszcserjék
Szólj hozzá!
Nagyboldogasszony napja
Augusztus 15. - OROSZLÁN havában- otthon lévő bolygója a Nap.
A nappalok rövidülnek, éjszakák hosszabbodnak, az évkörben ekkor érzi meg a Nap a halálát. A Nap melege ilyenkor pusztító, ezt a múlt héten tapasztaltuk. A régi öregek úgy tartották: a határt a pusztulástól ilyenkor a töve szakadt növények párája menti meg, a pára maga Mária ölelése, a pára maga az asszonyi kegyelem kiáradása.
A növény innentől kezdve nem nő tovább, csak termést és gyümölcsöt érlel. Ez a bőség ideje, a bőség az embert tévútra vezetheti: dölyfössé, mértéktelenné és iriggyé teheti, ami ellen csak Mária mértékletessége védhet meg.
Címkék: magyar kert
Szólj hozzá!
A nyári kánikula az idén már csak a Balaton partján elviselhető. És ha Balaton, akkor kirándulás Keszthelyre. Keszthely ma patinás csendes kisváros, turisztikai célpont, 200 évvel ezelőtt pezsgő szellemi központ volt, az ország legnagyszerűbb gondolkodói találkoztak itt a házigazda Festetics családnál. A „Balaton-kanyar” 1739-ben került vásárlás útján gróf Festetics Kristóf tulajdonába. A gróf azonnal invenciózus birtokrendezésbe kezdet. 1745-ben elindult a kastély építése, az uradalom korszerűsítése, mely a környező táj alakulására nagy hatást gyakorolt, a Hévízi-tó csatornájának tisztítására bivalyokat rendelt, kórházat és gyógyszertárat építtetett, valamint vitorlás gályát létesített a Balatonon.
Címkék: kerttörténet
Szólj hozzá!
Virágzásuk teljében láthatjuk őket most július-augusztusban. A színes szirmok, a sugárvirágok közül kúp alakban emelkednek ki a sötétbarna csöves virágok. A faj innen kapta nevét. A kertekben akár nagy felületeken ültetve is szépek, sőt, igazán mutatósak.
Címkék: évelők növénybemutató
Szólj hozzá!
Július 27-e a Hétalvók ünnepe a pálos misekönyvek szerint. Bár a kifejezést használjuk, kevesen tudják honnan származik. Decius császár (uralkodott: Kr. u 249-251) idején Epheszoszban 7 keresztény ifjú az üldöztetéstől úgy menekült meg, hogy a felelősségre vonáskor a császár színe előtt földre rogytak és elaludtak, a császár egy barlangba falaztatta őket. Az ifjakra egy pásztor talált rá kinyitva a barlang száját. Az ifjak a már keresztény II. Theodosius (uralkodott: Kr. u 401-450) császársága idején ébredtek fel.
Címkék: kertészkedő néphagyomány
Szólj hozzá!
(Weöres Sándor: Szembe-fordított tükrök)