magyar kert
A Karácsonyra várás időszaka az év legsötétebb, de talán legszebb napjait foglalja magában azokban a családokban, hol a várakozást nem csak az adventi csoki-kalendárium napi majszolása jelenti.
A hagyományokban Jézus születésére várakozás különböző tettekben öltött formát. Ha a szokásokat nem csak néprajzi érdekességként kezeljük akkor igazi adventi kalendárium teszi teljessé a karácsonyi felkészülés időszakát.
Az advent Katalin és András nap, azaz november 25-30-a közötti vasárnapon kezdődik. Ekkor készül az adventi koszorú, a magyar néphagyományban alapját búzaszalma adta. A szalmakoszorú két negyedelő átlóját is helyezzük el szalmaszálból vagy selyemszalagból, az átlók metszéspontjára Máriát, a kis Jézust és a Szentháromságot, vagy ha úgy jobban tetszik Jézusmáriát jelképező csipkebogyót helyezzük. A koszorú négy gyertyáját fagyönggyel díszíthetjük. A fagyöngy a kelta és a germán népek körében is csodás növénynek számított, melytől a halottak feltámadnak.
December 4-én vágjunk gyümölcsfáinkról Borbála ágakat. A vesszőket állítsuk vízbe. A Karácsony estéjére kizöldellő ág az elkövetkező, új életciklus szimbóluma, a karácsonyi szoba örömteli dísze. Elődeink tájegységenként más-más szokást követve, hol csak cseresznye vagy meggyfa ágakat,hol a bolygóknak megfelelően 7-9 különböző gyümölcsfa ágát hajtatták. A kihajtott ágakból a következő évi termésre és házasságra is jósoltak.
Városi környezetben a hajtatott zöldág helyét a cserepes mikulásvirág foglalta el. E piros felleveleivel díszítő növénynek hazájában, Mexikóban is megkülönböztetett figyelmet szentelnek. Szokássá vált a karácsonyi kaktusz virágoztatása is. A karácsonyi kaktusz széles elterjedését korlátozza, hogy 15-18ºC-nál melegebb szobákban sínylődik és nem mindig virágzik.
December 13-i szokás a Luca napi gabonacsíráztatás. Ha Luca naptól cserépedényben búzamagot csíráztatunk és a Szentestére kikelő gabonát az Ég kék szalagjával átkötve az ünnepi asztalra tehetjük. E szokás eredete az ókorba nyúlik vissza. A különböző ókori kultúrák évkezdési szokásaiban rendre előfordul a magcsíráztatás hagyománya. A görögöknél Adonisz királyfi emlékére, Egyiptomban Ozirisz születésnapjára csíráztattak edényekben magokat.
A búzacsíráztatásnak különleges módját jegyezték fel Tésen. Egy tányér közepébe poharat állítottak, a pohár közé búzaszemet tettek és szorgalmasan locsolták. Karácsony este a kihajtott búza közé fenyőágakat tettek, a poharat olajjal töltötték fel, az olajba kanócot helyeztek és vízkeresztig égették. A búzát a pohár magasságáig le kellett vágni, hogy a teteje meg ne égjen. Ebben a szép szokásban a Napot magában foglaló búza („Mag, mag búzamag, / Benne aluszik a Nap”) és a fenyő, mint a Nap szimbóluma (fenyő – fény) egy tányéron található.
December 23-án készül a termős ág, mely az éjféli születést a golgotai halállal összekötő Krisztus tövis kékszalagokkal és almákkal való feldíszítését jelenti.
A karácsonyi örökzölddíszítésben az antik Róma új évi (január 1.) házdíszítési hagyománya él tovább.
A rómaiak házaikat e napon magyal-, olaj- és babérágakkal díszítették. Örökzöldek számukra a halhatatlanságot, az örökéletet jelképezték, a halál felett aratott diadalt szimbolizálták.
Adventi mindennapi pár perces tevékenykedésünk figyelmünket a karácsony nagy ünnepének valódi tartalma felé irányítja.
Az aktív várakozást az esti gyertyagyújtás és a család közös éneke teszi teljessé.
Négy hét elteltével készen állunk a FÉNY befogadására.
