színek
A vörös mint a vér színe lehet az élet, de a halál jelképe is . Ezért a történelem előtti időkben a halottakra vörös port szórtak a temetési szertartás során, jelképesen vérrel vonták be a földi maradványokat, így segítve a majdani feltámadást. Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, hitük szerint így békítve meg őket az alvilágiakkal, hogy azok birodalmukba fogadják az új érkezőt.
Ókorban úgy tartották a vörös szín megóv a démonoktól és a veszélyektől. Az egyiptomiak vörösre festették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
Erő-, tűz- és hatalom-jelképe.
A nemiség szimbóluma, a libidó színe. Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás is a termékenység jelképe.
Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a „nagy babiloni parázna” színe. A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.
„A szín érzéki-erkölcsi hatása
Képzeljünk el egy egészen tiszta vöröset, egy fehér porcelántányéron megszáradt valódi kármint. E színt magas méltósága miatt többször bíbornak neveztük, holott jól tudjuk, hogy a régiek bíbora inkább a kék oldal felé hajlott.
Aki ismeri a bíbor prizmatikus keletkezését, nem fogja paradoxnak találni, ha azt mondjuk, hogy ez a szín részben aktuálisan, részben potenciálisan valamennyi többi színt tartalmazza.
Ha a sárgánál és a kéknél láttuk a vörös felé törekvő fokozódást és közben figyeltük érzéseinket, akkor elképzelhető, hogy a felfokozott pólusok egyesülésénél immár különös megnyugvás jöhet létre, amit ideális megelégedettségnek nevezhetünk. S így keletkezik a fizikai tüneményeknél ez a legmagasabbrendű színjelenség két olyan ellentétes végpont találkozásából, melyek maguk is fokról fokra felkészültek az egyesülésre….
…E szín hatása éppoly egyedülálló, akárcsak a természete. Egyaránt kelt komoly és méltóságteljes, bájos és kellemes benyomást. Az előbbit sötétre sűrített, az utóbbit világosra hígított állapotban. És így egyazon színbe öltözhet az öregkor méltósága és az ifjúság szeretetreméltósága.
Az uralkodók bíborral kapcsolatos féltékenységéről sokat mesél a történelem. Az ilyen színű környezet mindig komoly és pompás.
A bíborszínű üveg félelmetes fényben mutatja a jól megvilágított tájat. Az Ítélet napján bizonyára ilyen szín árasztja majd el az Eget és a Földet.”
Részlet Goethe "Színtan"-ából Hegedűs Miklós fordításában a Genius kiadásában
