legendás növények
A lassan növő, hatalmas diófa termése csonthéjas. A csonthéj az emberi agyat formázó magon túl éterikus erőket is magába zár. A frissen tört diót az élettel telt éteri erők lengik körül, ezért fogyasztása serkenti a gondolkodást és megokosít, tartották róla a régi öregek. A bölcsesség jelképe majd minden kultúrában a diótermés.
A dió a főniciai Kárüa szentfája, az istennő személye összeköti a főniciai és a görög mitológiát, mert Kárüa, a lakóniai királyleány Dionüszosz szeretője volt, a gyönyörű hajadon fiatalon, váratlanul halt meg. Emlékül az isten diófává változtatta a leányt. Dionüszosz vitte meg a gyászhírt a lakóniaiaknak, akik templomot építettek Artemisz-Kárüátisznak. Elsőként itt, ennél a templomnál használtak nőalakú tartóoszlopokat, amelyek a diónimfáknak és Kárüának a szimbólumává váltak.
Artemisz, Hold és varázslás istennője nagy élvezetet lelt a diónimfák táncában, szívesen nézte őket. A kariatidák, a diónimfák az eksztatikus tánchoz zöld nádkoszorút viseltek fejükön.
A kariatida mint tartóoszlop az Eget szimbolizáló födémet tartja az athéni Akropoliszon.
Jupiternek is kedvenc fája volt, ezért az ókori rómaiak neki szentelték,a diófát, mely mély árnyékot ad. Plínius leírása szerint árnyéka embernek, növénynek egyaránt káros.
Levele növekedés gátló anyagot termel, ezért alatta a föld kopár. Leveleiben rejlő gyógyhatások azonban az ember gyomor- és bélhurutját orvosolják, ami nem véletlen hiszen a Szűz csillagkép, melyben a dió termőre fordul a zodiákus ember has táját uralja.
Szent Ágoston szerint a dió a Messiás jelképe, zöld keserű burka Krisztus földi szenvedéseit, kemény csonthéja a keresztfáját, a benn rejlő édes mag a Megváltó isteni, életet adó természetére utal.
A diót a középkor embere Máriával is azonosította, mivel földre hulló gyümölcsöt csonthéja tisztán megőrzi, s a mag szeplőtlen marad, bárhová, bármily körülmények közé hulljon a földre.
A paraszti hagyományok a keresztény mellett azonban az ókori szokásokat is tovább örökítették, így a dió a termékenységvarázslásokban is fontos szerepet kapott, a fiatal házasokat dióval dobálták meg, hogy a fiatalasszony termékeny legyen. A magyar népdalok „diófa levelin” termett szerelmen vadházasságot értették, melyet valóban egy diófa alatt kötöttek meg.
Az archaikus néphitben a halhatatlanság jelképe is, régebben sírokra is ültették, a halott vőlegény vagy menyasszony sírjára.
Az északi népek szerint a diófában az Éj szelleme lakozik, aki ellenséges viszonyban áll a tölggyel, Donar fájával.A skandináv mitológiában Idun, a fiatalság istennője őrzi az isteneknek halhatatlanságát adó csodálatos aranyalmákat. Idunt egy óriás rabolja el, Loki, a veszedelmek istene, ki dióvá varázsolja Idunt és vele együtt az aranyalmákat.
