Tavaszi ültetés helyett havat lapátoltunk hetekig, de tegnap megjött a tavasz. Több hónap után végre süt a nap. Újjá születünk. A kert is… és ilyen a természetünk, azonnal virágokat akarunk látni az előkertben, a cserjék és a fák alatt a csupasz földsávok helyén. A természet is ezt akarja, a csupasz föld fogalma csak a sivatagban ismeretes, a föld csak ott kopasz, egyébként mindenhol „haj” borítja. A természet akaratából lágy és fás szárú növények fedik a „föld-fejet”. Ahol a növényszőnyeg valami külső hatásra felszakad ott gyorsan megjelennek a lágyszárú növények és betakarják és meggyógyítják a sebet. Hol a seb „varasodása” elmarad ott az ökológiai egyensúly bizonyára felborult. Ott a kopasz talaj az elemeknek van kiszolgáltatva. A perzselő napsugárzás kiszárítja a talajt, elpárologtatva az életadó nedvességet. A szikkad, porladó földet a szél elviszi. Az eső szétveri a talajmorzsákat, iszapossá válik a humusz, levegőtlenné téve a talajt. A csupasz földben a fagy mélyen lekúszik és halálba dermeszti a talajéletet.
A fák és cserjék környezetét mulcsozhatjuk, füvesíthetjük, de lágyszárú növényeket is ültethetünk. Természetes körülmények között is évelő virágszőnyeg takarja a fák alját, alkalmazkodva a fényviszonyokhoz és a talajnedvesség tartalmához. Ezért a fák, a cserjék és az évelőágyások a kertben is tartozzanak össze. A még csak rügyező bokrok előterében hangsúlyt képeznek a szabadon formált évelőágyások szalagjai.
