Legendás növények
A nyírfafélék családjába tartozó éger a kelta Fanaptár szerint a koratavasz (márc. 8—ápr.14.) növénye Az egylaki növény fiú barkákat és lány füzéreket bont.A fajok többsége az északi mérsékelt égövben él. Az égeres-láperdő, az Észak-európai folyóvölgyek, tóvidékek erdőtársulása. Életkörülményeiből látszik, hogy a mézgás éger fája a vízzel szemben igen ellenálló, ezért az építészettörténet több ezer éven át alkalmazta vízvezető csöveknek, hidak, gátak, cölöpházak alapozásához. A vízre épült Amsterdam és Velence városát is égercölöpök tartják.
Az égerfa keltahónapjára esnek a halál és a feltámadás tavaszünnepei. Az éger így mindkettőt szimbolizálta. Az ősiségben az embereket elnyelő lápok és a szúnyogokat szülő pocsolyák szélén honos fát, Európa egyes területein a gonosz szellemek, a boszorkányok fájának tekintették, kik az égerfa segítségével kavarták a pusztító viharokat. Meséinkben is az égerfákon laknak az elfek, Szélúrfi seregei.
Az égerfaisten halálát a megsebzett fehér fa, különleges, vörösre színesedő képessége is mutatta.
A mitikus gondolkodás azonban sokkal inkább a feltámadás reményét látta az élet vízében gyökerező fában. Az élettojás és a szívforma ötvözetéből képződött levélalakzata is feltámadás szimbólumnak rendelte a növényt. A szív alakú levelek az eredendő, tiszta, égi szeretet képét mutatják a világ felé, azét a szeretetét, amit az ember átélhet, ha egy kirándulás során átadja magát a természetnek, vagy átéli mikor gyermek születik a családba, és az első perctől érezheti a kisjövevényből határtalanul áradó szeretet erőket.
Európa legendáiban fontos helyet foglal el az éger, sokszor mint Hold-növény. A görög mitológiában több helyen találkozunk vele. Kalüpszó nimfa barlangja mellett nőtt egy, mely 7 évig árnyékolta be Odüsszeusz életét, és ez esetben az éger a megkötő szeretetet jelképezte. Az Odüsszeában az élet és halál mezsgyéjét is kijelöli a fa. Kirké halálszigetét, Aiaiét, égerfák vették körül, az elmúlásban rejlő feltámadás reményét susogva. Vergilius leírása szerint a Héliadákat, Phaeton nővéreit, kik napszekérről lezuhant testvérüket siratták, soha nem múló gyászukon a görögök főistene, Zeusz, úgy segített, hogy a nővéreket égerfává, a feltámadás reményévé változtatta.
Megjelenik a kelta mítoszokban nagy hősük, az óriás Bran történetében is, ki seregét úgy segítette át egy nagy sodrású folyó egyik partjáról a másikra, hogy égerfahídként keresztbe feküdt a folyón és katonái átmasírozhattak rajta.
Az égerfa nem hiányozik a finnugor mitológiából sem. A Kalevalában a léha Lemminkeinen, a reá és paripájára leselkedõ halált úgy játssza ki, hogy égerfalovat, égerfalegényt "dalol" maga helyett.
Müller Krisztina
