Árpád-házi Szent Margit (1242. január 27. – 1271. január 18.), nyitja meg az évkörben az Árpád-házi vagy ahogy ők magukat nevezték, a Turul-nemzetség szentjeinek sorát.
Margit IV. Béla királyunk leánya, a németek legtiszteltebb szentjének Erzsébetnek unokahúga és húga a lengyelek által magasztalt Szent Kingának. Nevét Antiochiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Az ókeresztény vértanút István király és Szent Márton mellett, népünk mindjárt patrona regni-ként tisztelte. Margit hetedik gyermekként született, a tatárjárás idején fogant és szülei engesztelő áldozatul ajánlották fel az ország megmenekülésért. A Nyulak szigetén nevelkedetett, anyanyelvén ismerkedett az evangéliumokkal, alázatra törekedett, nem vágyott a világi életre, a világszép királylány királyi kérőjét többször is visszautasította. Kegyetlenül sanyargatta magát, ami népünktől távolabb állt, az itáliaiak, akik a nagy ünnepeken magukat szigorúan ostorozták nagy becsben tartják. Rendelkezett a jövőbe látás képességével, mint sok más Árpád-házi, IV. Béla ezért az ország nehéz kérdéseiben tanácskozott leányával.
Ikonográfiáján csillagos palástban, lábánál koronában jelenik meg legtöbbször.
Neve a görög eredetű Margareta, annyit tesz: gyöngy. Ha kertben margarétát, gyöngyvirágot, gyöngyvesszőket nevelünk Szent Margitra is emlékezünk.
