É v s z a k o k a k e r t b e n
A mérsékelt égöv növényeinek jelentős része, elsősorban a fás növények, a fajok genetikai adottságainak megfelelően többé-kevésbé védettek az erős hideggel szemben a sejtekben zajló kémiai folyamatoknak köszönhetően. Ősszel, az egyre hidegebb és rövidebb nappalok hatására a sejtekben levő cukor részben keményítővé alakul, részben pedig vízben oldva fagyálló folyadékot hoz létre. Ez segíti az akár -20, -30 C°-os hidegek elviselését is. Ha nem jönne létre a sejtekben ez a fagyálló cukorfolyadék, akkor a megfagyott víz szétszakítaná a sejtfalakat, az élő sejt elpusztulna.
Tél közepén, vagy végén, ahogy melegszik az idő, a fajok genetikája szerint meghatározott időben a keményítő fokozatosan visszaalakul cukorrá, a sejtek cukoroldatának töménysége pedig csökken. A növények nyugalmi szakasza véget ér. Ha ekkor újra erős hideg lesz, a növények már védtelenek, a rügyek, a fiatal vesszők, hajtások egy része elfagyhat.
Tavaszi hóolvadáskor az is gondot okoz, hogy a fagyott talaj csak lassan melegszik fel. Az olvadó hó ugyan sok vizet jelent, a talaj is nedves, a növényzet mégis fiziológiai szárazságban szenved, mert a hideg földből nem tud vizet felvenni. Ha ilyenkor erős a napsütés, a szárazság fokozódik. Ennek eredményeként láthatunk tavasszal elszáradt leveleket például a babérmeggyeken, tűztöviseken.
A télvégi-koratavaszi fagy különösen a fiatal fák törzsén okozhat repedéseket. Hideg, havas napokon a meleg napfény a hóról is a fiatal fák törzsére verődik vissza, ami miatt a vékony kéreg a talajfelszín fölött megreped, alatta pedig a fás részek részben elhalnak. Hosszanti repedések keletkezhetnek idős fák törzsén is, elsősorban a délnyugati, délkeleti oldalakon, amikor fagyos időben erősen süt a nap. Ezeken a sérüléseken keresztül különböző gombák károsíthatják a fákat. Megelőzésként érdemes sebkezelővel bekenni a repedéseket, hogy segítsük a gyógyulást.