Éppen egy hete jártam Mosonmagyaróváron, ahol óvodások, kisiskolások számára szerveztek kertépítő versenyt. A gyerekek lelkesen, vidáman, örömmel ültették a növényeket, helyezték el az elkészített figurákat, egyéb kiegészítőket az egy négyzetméteres kis kertecskékbe. A pedagógusokkal együtt hetekkel, hónapokkal korábban közösen találták ki azokat a meséket, történeteteket, melyeket megelevenítettek. Ugyancsak közösen el is készítették a történetekben szereplő kis figurákat.
Duna Gyermekei
Mivel verseny volt, helyezések is születtek, melyet a fotókon meg is mutatok. De igazából mindenki nyert, aki ott volt: jó kedvet, a közös munka örömét, a kert, a növények szeretetét, és minden résztvevő óvoda, iskola pénzjutalmat. A város lakossága és a turisták egy hónapon keresztül láthatják a kertecskéket a város központjában, ahogy az elmúlt négy évben korábban is.
A győztes kert a "Duna Gyermekei" lett, amit a fenti képen láthatunk. A Duna mellett élők munkáit, a halászatot, vadászatot, és az aranyászatot mutatta be.
"Szorgos méhék" kertecske alkotói még verset és dalt is tanultak a "röpködő" méhek és a hallgatóság örömére. Ők lettek a másodikak.
"Védj, hogy élhess!" kertecske a természetvédelemről szólt. A játszóterek épségéről, a vizek tisztaságáról, arról, hogy ne szórjuk el a szemetet. Ők lettek a harmadikak a kertépítő versenyben.
A kedves "Levendula manók" is színesítették a rendezvényt.
A "Mazsola csapat" játékosai mi másból is készülhettek volna, mint sok-sok összefűzött mazsolából.
A "Méhecskék csodakertje" sok mézelő növénye között ott volt a kép jobb felső szélén látszó facélia vagy mézontófű ( Phacelia tanacetifolia) is, melyet a környéken sokfelé termesztenek. A növény virágzáskor gyönyörű lilára festi a tájat.
"Aprajafalva" központjában táncolnak a Hupikék törpikék.
A "Kincses Sziget" és kincsei
Az "Érintetlen természet" kertecske mögött látszanak azok a képek, melyek bemutatják, hogy készültek a gyerekek versenyre. Például, hogy készült a kis vakond, ami kép előterében mosolyog.
"Lepkevilág" sok színes pillangóval.
"Cinke anyu pi-cinkéi" sok-sok kék cinkével. A gyerekek a kert elkészülte után is pontosan tudták, melyik madarat ki készítette.