É v s z a k o k a k e r t b e n
Az egynyáriak mellett egy kert igazán élénk színeit az évelő lágyszárú növények adják, melyek az évnek csak egy bizonyos időszakában nyílnak. Átlagosan két-négy hétig díszlenek. Vannak ugyan fajtáik, melyek hónapokon keresztül is hozzák virágaikat, de akkor is vagy csak tavasszal, vagy csak nyáron vagy éppen csak ősszel. Ezért nevezik őket évszakjelző növényeknek. A kertészkedők általában azt gondolják, hogy az évelőket sokat kell gondozni ahhoz, hogy hosszú ideig éljenek és igazán díszei lehessenek egy kertnek. A valóságban azonban nincs annyi munka velük, mint a gyeppel, ha azt akarjuk, hogy az egyenletesen zöld, egészséges és gyommentes legyen.
Az évelők többségének, különösen az árnyékban élőknek érzékeny leveleik vannak. Ezért este, napnyugta után öntözzünk, ügyelve arra, hogy a víz a növények tövéhez jusson inkább és ne a lombra, a virágokra. A nappali forróságban a leveleken megmaradnak a vízcseppek, begyűjtik a napsugarakat, ami perzselést okozhat. Emellett a nyári melegben a hideg öntözővíz szinte sokkhatású, mert a felmelegedett növényi részeket hirtelen hűti le.
A munka fontos része a gyomlálás és vele együtt a talaj meglazítása a tövek körül. Ez segíti megakadályozni a talaj kicserepesedését és a talajnedvesség is tovább megmarad. A gyomlálás különösen az újonnan telepített évelőknél fontos, mert ha megerősödnek az évelő gyomok, nehéz lesz úgy kihúzni őket, hogy közben növényünk gyökere ne sérüljön. Az egyéves gyomokat pedig addig szedjük ki, amíg magot nem hoznak.
Ha az elnyílt virágokat levágjuk, az újabbak kialakulását segítjük elő, és a tövek meg tudnak erősödni ahelyett, hogy a tartalék tápanyagaikat a magképzésre használnák fel. Az évelők, ha jól érzik magukat, egyre nagyobb területeket foglalnak el a kertben, így előbb utóbb szükséges lesz szétszedni a töveket. A tavasszal és a nyáron virágzókat ősszel, az ősszel virágzókat és a díszfüveket pedig tavasszal ültessük át.Az évelők néhány fajtája viszonylag gyenge szárakon nagy virágokat hoz, ez különösen a nemesített fajtákra jellemző. A virágszárak megtámasztásával, kikarózásával segíthetjük, hogy különösen szeles helyen ne törjenek le könnyen.
Vannak olyan évelőfajták, melyek a ködös őszi, és a havas téli időszakban is mutatósak a száradóban levő, vagy már elszáradt megbarnult virágaikkal, leveleikkel. Ezeknél érdemes meghagyni az elvirágzott szálakat is. Ilyen például a pompás kúpvirág (Rudbeckia fulgida Goldsturm), ami nyáron sárgán díszlik, és a pompás varjúháj, mely rózsaszín virágú (Sedum spectabile). Ezeket, ha már erős töveik vannak, a nyár végén ne vágjuk vissza.
