Legendás növények
A mirtuszvirágúak rendjébe tartozó gránátalma a száraz, tiszta fény növénye. Előfordulása Nyugat- és Közép-Ázsia, illetve a Földközi-tenger térségén jellemző, de védett fekvésben hazánkban is áttelel.
A napokban virágba borult gránátalma maga a szerelem ihlete. Előre és hátra tekintő évezredeket köt össze a tisztán, magasan szárnyaló szerelemélménnyel, a szerelemből fakadó mély megértéssel, a belőle csírázó eksztatikus vággyal.
A mítosz szerint a tengerből kilépő Aphroditének, a szerelem görög istennőjének lába nyomán sarjadt a gránátalma, melyet a hellén nők a lét és megsemmisülés, a termékenység jelképének tekintettek és ezért Hérának, a családi tűzhely őrzőjének, a termékenység istenasszonyának is szentelték.
A kelő napsütésben szikrázó piros virágok különös szirmaikban az öröklét titkát rejtik. Virágja, mint szimbólum eggyé kovácsolta a szerelmet, a hűséget, az otthon melegét és az ezekből fakadó termékenységet.
A hosszúkás, páncélszerű csészéből rózsaszerűen kibomló lágy, törékeny virágszirmok a szerelemben összeforrt férfit és nőt jelképezik.
A gránátalmát az ókori népek mindegyike különleges becsben tartotta, majd egy időre feledésbe merült a növény, de a reneszánsz újra felfedezte különleges, ihlető virágját, termését.
Mátyás megújuló budai palotáját vörösmárványba faragott reliefjei, Európa hírű kertjeit dézsában nevelt bokrai díszítették.
A gránátalma élettel teli bimbói a jövőt várják, az Eget fürkészik, onnan töltekeznek energiával. A kibomló virág a Földre figyel, odasugározza a Teremtőtől ajándéka kapott energiákat, megadva a lehetőségét annak, hogy lelkünk mélyén megértsük az égi bölcsességet, mely földi biztonságérzetük alapját adja, a tudást és bizonyosságot, hogy az örökléthez tartozunk.
A szerelem almája az embervilágot nyomasztó betegségekre is gyógyírt jelent.
Több tudományos kísérlet bizonyítja a gránátalma pozitív hatását a szív- és keringési rendellenességekkel, valamint a rákkal szemben.
Napi egy pohár gránátalmalé fogyasztása egy év alatt az érfali lerakódásokat csökkenti. Rendszeres fogyasztása vérnyomáscsökkentő és vérrögképződést gátló hatású, a vérhígítók és koleszterincsökkentők hatását növeli és lassítja a ráksejtek növekedését.